5. fejezet

A kövezett utakon zötykölődtünk hazafelé. A fekete lovakat a 8 fok ellenére leverte a víz. A kocsis megállt a legközelebbi lóváltónál. Míg leszerelte a lovakat Philippel kiszálltunk a kocsiból. A romos istálló mellet volt egy kis fogadó. Levegő egyre csípősebb lett. Bementünk a fogadóba. A termekbe sem volt sokkal melegebb. A falak nedvesek voltak és a festék is kezdett lepattogni. De azért leültünk az egyik padra, halkan, suttogva beszélgettünk, mikor egy kedves, bár szomorkás arcú, idős hölgy halkan megkérdezte:
- Kérnek egy pohár teát?
- Azt hiszem igen.- válaszoltuk.
Pár perccel később két gőzölgő bögrével a kezében tért vissza az asszony. Remegő kézzel tette az asztalra a poharakat. A pillantása minden egyes perccel egyre meggyötörtebbnek látszott. Deja vu érzés fogott el mikor a szemébe néztem, olyan volt akár tükör. Mikor visszament a konyhába, megráztam a fejem és csendben kortyolgattam tovább a teámat. Egy ideig csak ültünk, mikor furcs érzés fogott el, de nem foglalkoztam vele. Apró csörgésekre lettünk figyelmesek, majd egy vérfagyasztó sikoly, végül síri csend. Oda akartunk szaladni, ám hirtelen a lábaim összecsuklottak és nem éreztem mást csak sikoltani akartam.
- Lucy, Lucy jo-jól vagy?
Aggódó kéréseit meg se hallottam. Kapkodni kezdtem a levegőt, nem bírtam tovább!
Sikoltottam .... 
Az érzés számomra is vérfagyasztó volt. Philip ijettében elhátrált. Kinéztem az ablakon, a kocsis alig bírta megtartani a lovakat, az eget madárrajok sötétítették el. Egy-két nagy levegővétel után felálltam. Philip úgy nézett rám mint senki azelőtt. Szemében értetlenség és félelem tükröződött. Szememből könnyek csordultak le, Philip fél perc hezitálás után odajött hozzám és megölelt. Zokogni kezdtem és magamhoz szorítottam. 2 percen keresztül ölelt, mikor eszembe jutott a konyhából jött rémes sikoltás. Elhúzódtam és konyhába szaladtam. A nő feküdt ott vérbefagyva. Kezei és nyaka véresek voltak, kezében egy tőr és egy darab papír volt. Mikor megláttam alig kaptam levegőt. Úgy éreztem ott és akkor elájulok. Már Philip is beért a konyhába. Újra sírva fakadtam. Levegőért kapkodva kiáltottam fel:
- Mi történt itt!?
Philip is megrökönyödve állt mögöttem. 5 perc múlva kicsit higgattabban körbenézett. A nő kezében nem csak a kés volt, hanem egy darab papír is. Philip kivedte a kezéből. Nagy betűkkel az volt ráírva Lucy. Kikaptam a kezéből a levelet. Ez állt benne:
,,Most, hogy a szemedbe néztem, tudtam itt a vége. Engem egyszer már meg akart ölni, de nem sikerült neki. Ha lenne kiút annyit mondanék: Menekülj!
De innen nincs kiút, soha nem volt és soha nem is lesz!
Én nem bírtam tovább. Éld úgy az éled, hogy ha másnap meghalsz, akkor úgy hagydd el az élők sorát, hogy semmit se haggy itt és szeretteidnek ne okozz fájdalmat, búcsúzz el tőlük!``

Mikor felnéztem a levélről a sötét sarokban megláttam őt, egy gúnyos pillantás után eltünt.

Philip megkérdezte:
- Mi áll rajta? Honnan tudta a neved?
- Semmi ...
- De valami csak van!
- Nem semmi!- fogtam a papírt és eltettem.
Beletörődött, majd kiszaladt a kocsishoz aki még mindig a lovakat próbálta csitítani.
- Uram, jöjjön!- kiáltotta Philip. A kocsis nem jött, mert a lovak nem akartak megnyugodni.
Eközben én a nő mellé térdeltem. Végigsimítottam a karját, közben arra gondolva mennyit szemvedhetett. Ekkor megpilantottam valamit, a nyakán volt egy szimbólum, egy kék rózsa, ugyanaz a virág volt mint amilyen én nyakamon van születésem óta ....

Az a pillanat, mikor megláttam a szimbólumot beleégett az agyamba. Döbbentem bámultam magam elé. Hosszas szólongatás után, végre felnéztem. Philip ide tudta hozni a kocsist. Mikor megfordultam és láttam, hogy szörnyülködve kapkodja a levegőt. Két-három perc után lenyugodot és annyit mondott:
- Elmegyünk a legközelebbi faluba!
Mi csak bólintottunk és felszáltunk a kocsira. Addigra a lovak is lenyugodtak. Elindultunk a legközelebbi faluba. Tíz-tizenegy mérföld után egy kis falu tornyát pillantottuk meg. Beértünk a faluba, az utcák, a házak falai mind sötétbe voltak burkolózva. Haladtunk pár utcát. A Rendőr Örs feliratról hiányzott az n és a két r, de ami megvolt az is kopott és alig látható volt. Beléptem az épületbe. A bútorok porosak, a falak dohosak voltak. Egy apró kis ablak volt a terem végén, mögötte egy idős, öltönyös, félig kopasz férfi írt valamit. Mikor kopoktam az ablakon, felnézet, majd kinyitotta azt.
- Miben segíthetek?
- Szeretnék bejelenteni egy halál esetet.
- Mi ilyennel nem foglalkozunk. Viszlát, hölgyem!- és becsapta a kis ablakot.
- De ez egy öngyilkosság volt!
Hiába kopogtattam a kis ablakon, de nem törődött velem. Végül megfordultam és visszamentem a kocsihoz, majd beszáltam. A kocsis haza felé indult, de addig noszogattam, hogy végül elindultunk visszafelé. Körülbelül 20 perc alatt visszaértünk. Philip és a kocsis ástak egy két méter mély lyukat. Én eközben letakartam a nő testét és kivittem az udvarra. Philippék betették a nő testét a gödörbe. Könnyek gördültek le az arcomon. A kocsis betemette a testet. Eközben Philip elhívott és megkérdezte:
- Mi a baj? Hisz azt se tudod ki az!
- Én ... én nem tudom! Csak egyszerűen .... nem tudom.- és zokogni kezdtem.
- Semmi baj.- mondta, majd átölelt.
Az eső is csepegni kezdett. Felszáltunk a kocsira.

Zötykölődtünk tovább ....

Körülbelül fél nap volt ez az egész, mégis egy újjabb szörnyű kép lesz előttem újra és újra. Nagyon kimerültem, így elbólintottam. Nem volt az álom szörnyű.
Ott voltam a nő sírjánál és a sírján hirtelen egy rózsa nőtt ki, egy kék rózsa, először csak egy szál, majd egy egész bokor lett belőle. Megjelent az árnyék. Leszakított egy szálat, és kettétörte, majd gyúnyos mosollyal a földredobta. Méregette a bokrot, járkált körülötte, egy-két perc után egy lángcsóva jelent meg a kezében, és felégette a bokrot.
Én pedig felriadtam ....
Mikor végre teljesen felébredtem, kinéztem a kocsi ablakán és megpillantottam, hogy már a villánk kertjében vagyunk. Philippel egymásra néztünk és elmosolyodtunk. Mikor igéző, mahagóni barna szemébe néztem, azt is el tudtam felejteni, hogy egy árny, egy sötét árny emészti fel testemet.

Végre hazaértünk. Kiszáltam a lovaskocsiból és leszedtem a csomagjaimat. Philip kihajolt, hogy incsen. Intettem, elindultam, de egy pillanatra megáltam, visszaszaladtam és megcsókoltam Philipet. Meglepődve nézett rám, egy pimasz mosoly társaságában, de én csak intettem és felszaladtam a lépcsőn.