4. fejezet

Riadtan ébredtem. Izzadság cseppek gurultak le a homlokomon. Félek, de nem hagyom, hogy magával rántson a sötétség. Felvettem a köntösöm. Megint kimentem a szobámból és újra a mosdó felé vettem az irányt. Bementem az apró szobába. Vizet engedtem a tálba, megmostam az arcom, kontyba kötöttem a hajam. Visszamentem a szobámba. Felöltöztem és kimentem mintha semmi sem történt volna.
Lementem az étkezőbe, megreggeliztem. A konyha ablakából megláttam Philip-et az udvaron. Egy papírdarabot szorongatott a kezében. Kimentem hozzá, tudni akartam mi áll azon a papíron. Mikor meghallotta lépteimet fogta a papírt, összegyűrte és eldobta. Odaértem, de nem kérdeztem rá. Mielött megszólalhattam volna ő kérdezett:
- Lucy, jól vagy?
- I-igen.- feleltem.
- De mi történt?
- Erről nem szeretnék beszélni ...
- Nem faggatlak, megértem ha nem akarod elmondani.
- Köszönöm.
- Most beszéljünk valami másról. Nem megyünk le a partra.
- Rendben.- válaszoltam kissé határozatlanul. Közben végig a papírfecnin járt az eszem, de nem mertem megkérdezni, hisz ő se faggatott, pedig neki lett volna rá oka.
2 percen keresztül csak a gondolataimmal voltam elfoglalva. Ekkor viszont egy hang szólalt meg:
- Akkor megyünk?- ekkor döbbentem rá, hogy a hang nem a fejemben szól, hanem csak Philip az.
- Persze!

Elindultunk a partra. Ahogy közeledtünk a hullámok csapásai, a sirályok vijjogása egyre hangosabb lett. A kellemes parti szél fújta az arcunkat. Sétáltunk a parton, de egy szót sem szóltunk. Hiába közeledtünk egymáshoz a múltat nem tudtuk elfelejteni, a gyűlöletet, haragot. Nem tudtam mi járhat a fejében, de én teljesen zavart voltam, gondolatok kavarogtak bennem, az életem egy gomolygó árnyék kezében van és nem tudtam mit is érzek valójában Philip iránt, semmit se tudtam.
Látta az aggogalmat és félelmet a szememben. Végül gondolkodás nélkül megfogta a csuklóm, magához húzott és megcsókolt ...
A sötétség ami körülvette és felemésztette a szívemet arra a 7 másodpercre teljesen eltünt.
Meglepődve néztem rá, hogy ,,mi volt ez?``, de valójában pont erre volt szükségem. Meglepődött tekintetemet egy halvány mosoly kísérte.
- Szeretlek! Nem érdekel mi történt a múltban, az számít, hogy most itt vagy nekem!- mondta. Tekintete sugárzott az őszinteségtől.
- Én is szeretlek!- válaszoltam halkan.
Megöleltem ... de nem csak azért, mert, most vallott nekem szerelmet, inkább azért, hogy ne lássa a könnyeimet. Öröm, de egyben a szomorúság könnyei is voltak. Örültem, hogy végre van egy biztos pont az életemben, de féltem mi lesz akkor, ha tényleg meg kell halnom, mekkora fájdalmat okozok majd neki.
Már egy perce ölelt, mikor már elhúzódtam. Nem igazán beszélgettünk. Még sétáltunk egy darabig a parton, majd visszamentünk a házba.

Teltek a napok az öreg házban. Az ány azóta se jelent meg. Egyre többet beszélgettünk Philipel, közelebb kerültünk egymáshoz. Kiderült az ég a fejem felett. Minden tökéletes volt.
Közeledett az indulás napja. Az öreg bőröndök egyre jobban megteltek, mindent bepakoltunk. De még egy éjjszaka volt hátra.
Féltem, hogy most mikor minden jól megy az életemben, újra eljön az árnyék. Aznap éjjel vihar volt. Forgolódtam az ágyamban, nem tudtam aludni. Végül a sok szorongás után elaludtam. Valamikor hajnal fel megébredtem, egy sötét szellő simította meg a vállamat, de az árny nem jött el. Mivel nagyon korán volt, így visszaaludtam. Nyolc óra körül megébredtem, felkeltem és elkészülődtem. Fogtam a bőröndöket, kinéztem az ablakon és Philip már ott várt a fekete lovaskocsi mellett. Elmosolyodtam. Leszaladtam a lépcsőn, kinyitottam a kaput és még utóljára visszanéztem az öreg, régi házra.
Átadtam Philipnek a csomagokat, ő pedig felpakota. Felsegített a kocsira, ő is beszált, majd indultunk ...