2. fejezet

Csak néztem a rózsát, csak néztem. Egy hang ébresztett föl:
- Lucy! Mit keresel a ott a fűben?
- Igen ... igen, tessék? - kaptam föl a fejem.
- Gyere siess! - mondta Nina.
Felkeltem a fűből, a rózsa kiesett a kezemből, odafutottam.
- Igen Nina?
- Hát te meg, hogy nézel ki?
- Őőő ...
- Mindegy. Öltözz át!
- Miért?
- Philip. Csak nem akarsz a drága vőlegényed előtt így megjelenni.
- "Dehogy! A drága Philip."
Felmentem a szobámba, átöltöztem, dühösen keresgéltem a ruhák közt és arra gondoltam már megint mit keres itt. Felszóltak, hogy megjött Philip. Lementem a szalonba, ott volt Philip. Szüleink is ott voltak, csodálkoztam. ,,Mit keres itt mindenki?'' Gondoltam magamba. Nagy levegőt vettem, nyeltem egyet s odaléptem. Ekkor Philip anyja elkezdett beszélni az esküvőről: Mikor legyen? Hol? Hány vendég? 

Egy darabig hallgattam. Testemen lehetett látni a dühöt. Már majdnem elszóltam magam, de ekkor Philp megragadta a csuklóm és csak annyit mondott halkan: ,,Meg ne szólalj!'' Rájöttem, hogy igaza van, nagy levegőt vettem és hallgattam tovább a sok baromságot. Csak mondták-mondták és annyi volt az utolsó mondatuk: 

- Holnapután elmentek a La Harve-i villánkba, a tengerparthoz. 

Mikor ezt meghallottam, már nem bírtam tovább, fölálltam és kiakadtam: 

- Soha! Nem! Elegem van abból, hogy megjátszom magam évek óta, nem fogok két hetet ezzel aa .... nem érdekel, de akkor sem fogok vele két hete együtt tölteni! 

(- Mit művelsz!?)- kérdezte halkan Philip. 

- De Lucynda miről beszélsz?- kérdezte anyám. 

- Csak arról, hogy nem töltök együtt két hetet egy olyan emberrel akit teljes szívemből gyűlölök! 

- Hát akkor ebben az esetben ...- kezdte Philip anyja. (Már reménykedtem)- így még jobbnak látom, hogy elmenjetek, össze kell szoknotok az esküvő előtt. 

- De, de ... 

- Semmi de, a téma lezárva!- mondták kórusban szüleink. 

- Philip ne már, ha utáljuk egymást legalább abban segíts, hogy ne kelljen összeházasodnunk! Philip? 

- Őőő ... 

- Gerinctelen alak.- mondtam dühösen, kisétáltam a teremből, majd becsaptam magam után az ajtót. 

                                                                            *** 

Dühösen pakoltam a csomagokat. Mikor kész voltam, becsuktam az szekrény ajtót, egyszer csak újra fagyos ujjak érintették meg a vállam és a lény azt súgta a fülembe: ,,Készülj!`` Megfordultam de nem volt ott senki. Nagy levegőt vettem és úgy tettem mintha nem történt volna semmi. Két napig csak veszekedtem Philippel, a szüleimmel, de csak annyit értem el, hogy csak még biztosabb, hogy elmegyek. Csak bámultam ki az ablakon, mikor Nina felszólt, hogy indulni kell. Szomorúan sétáltam le a lépcsőn, közben arra gondoltam most kezdődik életem hátralévő borzasztó része. Leértem elbúcsúztam mindenkitől. Philppel felszálltunk a vonatra. Egy éveknek tűnő, csendes utazás után odaértünk a villába. Csak ketten voltunk, egész végig kínos csend uralkodott. Kipakoltunk, mindegyikünk vacsorázott, majd bementünk a szobáinkba. Gondoltam olvasok egy könyvet. El is kezdtem, gondolkodtam és rájöttem, hogy a ház faláról repedezik a vakolat, minden nyirkos. Elkezdett fújni a szél, átsüvített a fák között, majd becsapta az ablakot. Megint itt volt az árnyék. Hűvös tekintete áthatolt lelkemen. 

- Örülök, hogy nem kötődsz senkihez igazán. Legalább nincs ki elveszítsen. 

Ennyit mondott, elmosolyodott, végül elment. Rémülten álltam fel a székről és arra gondoltam jobb ha alszom. Reggel mikor felkeltem azt se tudtam mit csináljak. Philippel nem beszélünk, pedig rajta kívül nincs senki. Na mindegy. Felöltöztem, majd lementem a konyhába reggelizni. Csináltam magamnak a reggelit mikor hallottam valamit. Kinéztem az előszobába, és láttam ahogy Philip elmegy. Talán ez nem volt helyes, de felmentem a szobájába és kutakodni kezdtem. Csak néhány papír fecnit, értéktelen holmikat találtam. Ám egy félbehajtott lapot megragadott a tekintetem. Fogtam leültem az ágyra és olvasni kezdtem:

,, Kedves Barátom! 
Segítségedet kérném. Rájöttem, hogy
 valójában szeretem Lucy-t. Mikor szüleink 
közölték, hogy eljövünk ide és az esküvő két 
hét múlva lesz valójában örültem, de Lucy 
nem bírta és kiakadt. Kérte, hogy segítsek de 
én nem tettem, mert szeretem, ő viszont nem. 
Nem tudom, hogy elmondjam-e neki, hogy mit 
érzek. Lucy olyan gyönyörű! Kérlek barátom 
segíts! Nagyon szeretem őt. Segíts! 
                                   Barátod Philip '' 

Meghökkentem a levélen. Bámultam magam elé, de valahogy belül egy kicsit örültem. Állj! Most én ... én szeretem Philipet? Nem, az nem lehet! Vagy de? Míg ezen gondolkodtam, hallom, hogy Philp már meg is jött és jön föl a lépcsőn. Gyorsan kiszaladtam a szobából a levéllel együtt. Eldugtam az egyik fiókomba. Köszöntünk egymásnakde nem nagyon beszélgettünk. Egész nap csend volt. Ezt meguntam és sétálgattam a parton, órákon át hallgattam a tenger hullámait, a sirályok villyogásait. Estefelé hazamentem. Philippel vacsoráztunk, majd leültünk a kandalló elé. Eltelt pár perc, nyeltem egyet és nagy levegőt vettem: 

- Philip! 

- Igen Lucy? 

- Te miért nem ellenkeztél mikor elküldtek ide? 

- Nem tudom, én csak ... 

- Kedvelsz? 

- Honnan tudod? Vagyis hát én ... sajnálom, tudom, hogy te utálsz, de ... 

- Ezt honnan veszed? 

- Onnan, hogy mikor kiakadtál akkor is az volt az utólsó szavad, hogy gyűlöllek. 

- Jó tudom. Valójában nem is utállak úgy, csak hát ... az a bajom, hogy egész életemben megmondták nekem mit tegyek és azt is meg akarták mondani kit szeressek. Végre én akartam dönteni az életemben. De a leveled után rájöttem, hogy magamat nem tudom becsapni és be kellett ismernem magamnak és neked, hogy szeretlek. 

Philip meg se szólalt ezután. Egymás szemébe néztünk és rájöttünk, hogy valójában soha sem utáltuk egymást, mindig is szerettük egymást.